Austinban vagy Austin előtt Fernando Alonso és a McLaren várhatóan hivatalosan is bejelenti, hogy együtt folytatják 2018-ban. Az új szerződésről folyó tárgyalások során az egyik meghatározó szempontot az jelentheti, hogy a kétszeres világbajnok szeretne nagyobb szabadságot kapni csapatától. Ezen a téren eddig sem panaszkodhatott, hiszen Zak Brown ügyvezető igazgató idén még azt is megengedte neki, hogy az Indy 500-as versenyért kihagyja az F1-es Monacói Nagydíjat. A francia Auto Hebdo szerint van esély rá, hogy a következő évben is láthatunk hasonló kiruccanást Alonsótól. Az indianapolisi verseny ugyan ismét ütközni fog a Forma-1-es programmal, a hírek szerint a versenyző most egy másik híres viadalt, a Daytonai 24 órást veheti célba. Az időpontokkal ezúttal probléma nem lehet, hiszen a versenyt januárban, tehát az F1-es tesztidőszak kezdete előtt rendezik. És csapatot sem lesz nehéz találnia, mivel Zak Brownnak saját gárdája van, a United Autosports, amely LMP2-es kategóriájú Ligier-ket futtat. Alonso nem titkolt vágya, hogy megcsinálja az úgynevezett autósportos mesterhármast, azaz az F1-es Monacói Nagydíj után az Indy 500-as versenyen és a Le Mans-i 24 óráson is nyerjen. Az utóbbi időben a franciaországi szerepléséről is lehetett hallani, ám az F1-es program itt is közbeszólhat, hiszen az első Le Mans-i tesztekre közvetlenül a Monacói Nagydíj után kerül sor, miközben a 24 órás versenyre egyenest a Kanadai Nagydíjról kellene visszatérnie Európába, úgy, hogy pihenni sem lenne módja azokban a hetekben. Daytona elég nagy presztízzsel bír ahhoz, hogy csillapítani lehessen vele Alonso sikerek utáni éhségét, emellett a visszatérés az Egyesül Államokba az F1-es holtidényben marketingszempontból is nyerő lépés lenne mind a spanyol, mind a McLaren szempontjából.