Pénteken már az ötödik szabadedzését teljesíti Fernando Alonso Indianapolisban. Eddig meredeken ívelt fölfelé a tanulási görbéje, és ebben fontos szerepe van mentorának, Gil de Ferrannak, aki mindenféle tanácsokkal látja el a spanyolt, legyen szó akár vezetésről, akár az autó beállításairól. A 49 éves brazil hamar rádöbbent arra, hogy egy kivételes képességű kollégával van dolga. "Ahogy Fernandót nézem, egyértelművé válik számomra, hogy ő az egyik legjobb, akit valaha is láttam" - jelentette ki. "Nagyon jól helyezkedik az első körben, ezért látjuk őt olyan sok pozíciót nyerni a rajtoknál. Az első kör nem arról szól, hogy kockázatot vállalj, hanem arról, hogy átlásd, mi történik előtted, jól helyezkedj a jó pillanatban, és előnyre tegyél szert ezáltal." "Sem növelni, sem kisebbíteni nem szeretném a várakozásokat, csupán annyit állítok, hogy nagyon jó versenyző. Van olyan jó, mint bárki más, és van olyan jó helyzetben is, mint bárki, aki újoncként vállalja ezt a kihívást." De Ferran korábban maga is versenyzett Európában, ráadásul a Forma-1 sem idegen számára, hiszen 2005-től 2007-ig ő irányította sportigazgatóként a Honda F1-es csapatát. Már csak ezért is tudja, milyen részletekre érdemes odafigyelnie Alonsónak. "Sokat versenyeztem Európában, és ez segít. Ismerem a technológiát, a folyamatokat, még ha nem is dolgoztam tíz évet az F1-ben. Nem az Északi-sarkról jöttem, nem voltam elszigetelve, nagyon is figyelemmel kísértem az eseményeket, így pontosan tudom, minek teszi ki magát, és tisztában vagyok a különbségekkel is, melyekkel szembesülnie kell." Egy másik nagy versenyző, a Forma-1-ben is világbajnoki címig jutó Mario Andretti szerint bármennyire is nagy a váltás az F1 és az IndyCar között, Alonso tehetsége bármilyen kategóriában érvényesülhet. "Mindenki tudja, milyen jó Fernando. És végső soron az IndyCar is csak egy versenyautó. A kivételes érzék teszi a kivételes versenyzőt, és Fernandót ez jellemzi. Ezért is tanácsoltam neki azt, hogy csak bízzon a hátsójában, az érzésében. Ez a legfontosabb, a többi majd jönni fog magától" - fogalmazott az amerikai. "Fernando eddig pontosan azt tette, amit elvártam tőle. Makulátlanul kezdett az újoncok tesztjén - mert ő egy újonc, ezt nem lehet tagadni. Nem siettet semmit, nyugodtan nézi, mit csinálnak a többiek, hallgat rájuk, ha a másik öt csapattársa beszél hozzá. Fernando türelmesnek és magabiztosnak tűnik." Andretti úgy véli, fia, Michael csapatánál jobb helyen be sem mutatkozhatott volna a McLaren versenyzője, és azt is kiemelte, hogy az Indy 500-nál a legtöbb versenyhez viszonyítva jóval kedvezőbbek a felkészülési lehetőségek, ezért Alonso sokra viheti. "Már csak emiatt is vagyok meggyőződve arról, hogy május végén egy rendkívül versenyképes Fernando Alonsót fogunk látni" - nyilatkozta.