Hosszas találgatások után Szingapúrban végre bejelentették, hogy a McLaren szakít a Hondával és 2018-tól Renault-motorokkal folytatja, míg a japánok (éppen a francia gyárt váltva) a Toro Rosso beszállítói lesznek. Az új erőforrásokkal együtt a Red Bull második számú alakulata a Honda támogatását is megkapja, ami mindenképpen előrelépés az előző évekhez képest. Villeneuve szerint azonban csak anyagi szempontból lehet pozitívumokat találni, az elmúlt három év - és a McLaren szenvedése - ugyanis megmutatta, a Honda-motorok egyáltalán nem számítanak versenyképesnek. És ez még bajba is juttathatja a csapatot. "A McLaren most szuper-boldog, a Toro Rossót viszont nem értem" - kezdte az 1997-es világbajnok. "Láttuk, mi történt az előző három évben, szóval, nem tudom, hogyan várják el, hogy segítenek rajtuk" - tette hozzá. "A pénzügyi előny önmagában nem tudja ellensúlyozni a lemaradást. Rendben, most több pénz van a számlájukon, viszont attól még a mezőny végén állnak. Ha elfogadják a pénzt azért, hogy lassabbak legyenek, annak két év múlva meg fogják fizetni az árát, hiszen ez ugyanolyan, mintha lassú fizetős versenyzőket alkalmaznának. Két év alatt ez tönkretehet! Óvatosnak kell lenned" - fogalmazott. A kanadai szerint a McLaren hagyományainak és a csapat nagyságának köszönhetően tudta túlélni az előző éveket, egy kisebb csapat viszont sokkal nehezebb helyzetbe kerülhet egy gyenge motorra. "Mi most a Toro Rossóról beszélünk. Ez egy komoly szerencsejáték számukra, kivéve, ha valaki más épít motort, és azt nevezik át Hondára. Ez nem is lenne elképzelhetetlen. Láttunk már ilyet. Az egész projektnek rosszak az alapjai, nagy változtatásokra van szükség. Egy olyan kiscsapat számára, mint a Toro Rosso, ez még jobban megnehezíti a dolgokat" - zárta gondolatát. A korábbi bajnok néhány hete az istálló két versenyzőjéről, Danyiil Kvjatról és Carlos Sainzról is elmondta szintén nem túl hízelgő véleményét. Az orosz elmondása szerint csak állampolgárságának köszönhetően van még a királykategóriában, teljesítménye alapján ugyanis egyértelmű, hogy nem érdemli meg helyét a mezőnyben. A spanyol eközben elmondása szerint alig fejlődött valamit az elmúlt években, csapatát viszont folyamatosan savazza, ami nem túl szimpatikus.