A beton javítása egyszerű módon
A beton használata a legtöbb építési, felújítási munkálatok során alapvető, de megesik, hogy az így kialakított felület sérül, amelyik állapotot utólag orvosolni kell. A beton javítása még néhány évvel ezelőtt is a felületek feltörésével, majd újraöntésével járt együtt. Ez elég nagy rumlit és anyagbefektetést jelentett, de hála a kémiai forradalomnak, már sikerült kifejleszteni olyan összetevőt, ami megkönnyíti a munkát. A SikaRep® S olyan egykomponensű, szálerősítéssel ellátott, szilikapor adalékot és polimereket tartalmazó készítmény, ami remek tapadást biztosít még vékony rétegben is. A beton javítása ilyen formában játszi könnyedségűvé vált.
Nem véletlenül szokták ezt a felülete valamilyen formában utó kezelni, burkolni. Sajnos a porózus szerkezete megengedi a nedvesség szivárgását, valamint a rendszeres mechanikai terhelés hatására az anyag porlása is bekövetkezik. A beton javítása általában olyankor kerül előtérbe, amikor láthatóan komolyak a sérülések. Élek letörhetnek, mélyebb repedések képződhetnek az épületmozgások miatt, illetve a fagy sem kegyelmez a szabadban lévő felületeknek. Néha a kivitelezésben vannak bizonyos hibák, amik gyorsan megmutatkoznak.
Ami kulcsfontosságú a beton javítása során az a felhasznált anyag minősége és egyedi jellemzői. A száradás során bekövetkező zsugorodás ugyanis újabb repedéseket eredményezhet, vagy teljes elválást okozhat a felülettől. Kell a nagy nyomó és hajlítószilárdság, valamint az utólagos burkolhatóság lehetőségének megléte. A hun.sika.com weboldalon elérhető termék gondoskodik róla, hogy a beton javítása ne legyen többé gond.